„Szent Flórián a védőszent” című időszaki kiállítás az Aquincumi Múzeumban

A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma és az óbudai Aquincumi Múzeum közösen rendezte tető alá a „Szent Flórián a védőszent” című, 2014. október 31-ig bárki által látogatható időszakos kiállítást.

Katasztrófavédelem

A tárlatot Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának vezetője, Papp Antal tű. ezredes és Zsidi Paula, az Aquincumi Múzeum igazgatója nyitotta meg.

Beszédükben bemutatták a Kárpát-medence tűzvédelmének első emlékeit bemutató kiállítás létrehozásának körülményeit, valamint kitértek a magyarországi tűzvédelem későbbi korszakaira is. „Aki nem ismeri a múltját, az a jövőjét sem tudja megtervezni” – emlékezett Papp Antal a tűzoltói hivatás múltjára utalva. 

Zsidi Paula pedig azt hangsúlyozta, nemcsak a kiállítás megnyitóján jelenlévőknek megtiszteltetés, hogy elsőként láthatják azt, hanem Aquincumnak, a mintegy kétezer éves városnak is dicsőség: az ünnepségen ennyi tűzoltó van jelen, éppen ott, ahol az aquincumi polgárváros tűzoltósága terült el az ókorban. Az igazgatónő a megnyitó zárásaként előadást tartott az egykori provinciáról, illetve Aquincum egykori tűzoltóságáról.