„Szent Flórián a védőszent” című időszaki kiállítás a Duna Palotában

Nagy érdeklődés mellett, május 4-i névnapja előtt néhány nappal hétfőn délután nyílt meg a Szent Flórián a védőszent című időszaki kiállítás, melyet a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma rendez a Duna Palotában.

Katasztrófavédelem

Az ünnepélyes megnyitón Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő mondott köszöntőt, majd Berki Imre a múzeum igazgatója beszélt az ünnep jelentőségéről, megemlékezve a védőszent életéről, haláláról, csodatevő képességéről. Köszöntőt mondott még Bába Szilvia, a kiállításnak helyt adó Duna Palota kulturális vezetője.

Ezt követően Bérczi László tű. dandártábornok Szent Flórián szobrot adott át a kiállítás emlékére a Duna Palota képviselőinek.

A Katasztrófavédelem Központi Zenekara Szent Flórián Kvintettjének magas színvonalú műsora után a jelenlévők közösen megtekintették a tárlatot. Megcsodálták a Flórián motívumos zászlókat, kupákat, érmeket, az oltárszobrok rusztikustól barokkig terjedő sokféleségét.

A Flórián legenda szép történetét tablók segítségével ismerhették meg a látogatók, akik között jelen volt Dr. Juhász István tű. dandártábornok országos iparbiztonsági főfelügyelő-helyettes, Palotai Zsolt Gábor tű. ezredes Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatós-helyettes, Alpekné Garda Hilda Igazgatási és Kommunikációs Főosztályvezető. A megnyitót emellett megtisztelték a társmúzeumok munkatársai is. (Pénzügyőr - és Adózástörténeti Múzeum, Rendőrmúzeum, Kresz Géza Mentőmúzeum)

A kiállítás 2013. május 31-ig tekinthető meg a Duna Palotában (1051. Budapest, Zrínyi utca 5.)