A „hírös város” tűzoltói

2023. október 26. 09:38

Az alföldi „hírös városban” a helyi diákok, majd polgárok az elsők között hoztak létre hazánkban szervezett tűzoltóságot. Ismerjék meg a kecskeméti tűzoltóság történetét!

Kecskeméten – más városokhoz hasonlóan – az 1870-es évek előtt nem létezett szervezett tűzoltóság. Ha tűz ütött ki, a céhek feladata volt az oltás, amelybe többnyire a lakosság is besegített. A technikai és ipari fejlődés, a városiasodás azonban új kihívás elé állította az egyre növekvő településeket. Felismerték, hogy a hatékony tűzoltáshoz szervezettségre van szükség.

A szerveződés Kecskeméten a református főiskola atlétikai sportkörén belül indult el 1863-ban, majd 1870-ben már szervezett formát öltött a diáktűzoltó egylet, amelynek a tanáriszék által jóváhagyott alapszabálya, elnöke, választmánya és tisztikara volt. Az egyleten belül – a korábbi céhes feladatmegosztáshoz hasonlóan – külön csoportokba szerveződtek a baltások, vellások, lajtosok, lámpavivők, létrások és vedresek. Felszerelésük azonban még igencsak kezdetleges volt, saját fecskendővel sem rendelkeztek.

Kecskeméti diáktűzoltók
Kecskeméti diáktűzoltók

1873-ban Kubinyi Konrád kezdeményezésére alakult meg a Kecskeméti Önkéntes Tűzoltó Egylet 94 működő és 139 pártoló taggal. Az egylet a Belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabályok alapján működött, és rendelkezett szolgálati, valamint gyakorlati szabályzattal is. Első parancsnoka Kubinyi lett, aki 4 évig töltötte be a tisztséget. Az egylet átvette a város tulajdonában álló, meglehetősen rossz állapotú és elavult gólyanyakú fecskendőt, illetve néhány kézi fecskendőt. Ezek mellé később a befolyt pártolói tagdíjakból egy kisebb mozdonyfecskendőt szereztek be.

A kezdeti lelkesedés azonban alábbhagyott, és a lecsökkent taglétszám, valamint a csekély támogatás miatt az egyesület három évi működés után megszűnt. A tűzoltóeszközöket, illetve az időközben éjjeli őrszolgálatra felfogadott és fizetéssel ellátott négy tűzőrt átadták a városnak. A tűzoltóság – 20 fő rendőrrel kiegészülve – 1876-tól a rendőrhatóság alá beosztva működött tovább. 1878-ban Szinnyai Imre váltotta fel Kubinyit a parancsnoki szolgálatban. Halála után, 1902-től Kónya Imre mint hivatásos tűzoltóparancsnok 33 éven keresztül töltötte be tisztségét. 

Kónya Imre
Kónya Imre tűzoltóparancsnok

Kónya hosszú szolgálati ideje alatt a testület 16 főnyi létszáma 32-re nőtt, a szerállomány is gyarapodott, és bár némileg modernizálódott, a parancsnok szándéka ellenére viszonylag kevés motorizált eszköz állt rendelkezésre: 1934-ben 1 db 24 méteres, forgatható gépezetes tolólétrával, 1 db előkocsi után akasztható motorfecskendővel, 3 db mozdonyszivattyúval, 1 db hidrofor szivattyúval és 1 db jól felszerelt szerkocsival rendelkeztek. 1930-tól a legénység elhelyezését újonnan épített helyiségekkel (hálóterem, mosdó, tanterem, telefonszoba) biztosították, 1935-re pedig az új, tornyos szertár is elkészült.

Kecskemét
Kecskeméti tűzoltók csoportképe, 1935 (A fotó a Kecskeméti HTP tulajdona)

A II. világháború szétzilálta a tűzoltóságot. A várost 1944-ben elérte a front, ami elől a tűzoltószereket, szakfelszerelést az ország nyugati felébe szállították. A tűzoltók létszáma is jelentősen lecsökkent, 1944 végén mindössze 4 főből állt a testület. A tüzeket csak a lakosság és az orosz katonák bevonásával tudták eloltani. Az újjászervezés meglehetősen nehezen indult.

Kecskemét
Röplabda a tűzoltólaktanya udvarán, 1940-1950-es évek (A fotó a Kecskeméti HTP tulajdona)

Az egységes állami tűzoltóság létrejöttével 1948-ban megszűnt a városi tűzoltóságok addigi önállósága, és a kecskeméti tűzoltóság is a centralizált rendszerbe betagozódva működött tovább. 1959-1962 között felépült az új laktanya, egyúttal folyamatosan bővítették a tűzoltó felszerelések és eszközök számát is. Mindez hozzájárult a tűzoltási és műszaki mentési feladatok még hatékonyabb ellátásához.

Kecskemét
Az 1962-ben átadott új laktanya...
Kecskemét
...és szertár
Kecskemét
Itt készül az új röplabda-pálya
Kecskemét
Riasztás

Az 1985-2005 közötti időszakban Szabó József tű. ezredes látta el a tűzoltóparancsnoki feladatokat. Ebben az időszakban a központi irányítású állami egységek helyén önkormányzati intézmények jöttek létre, az állami tűzoltóságok önkormányzati tűzoltóságokká alakultak át 1995. július elsején. Az ezredes elhivatottságának köszönhető az önkéntes tűzoltóságok megerősödése a megyében, valamint megkezdte a régebbi típusú gépjárművek korszerűsítését. Ezt a munkát folytatta 2005-től dr. Faragó Ede tű. alezredes, parancsnok, aki további kiemelt feladatának tekintette a laktanya korszerűsítését, az állomány létszámának bővítését.

2012. január 1-jével a szervezeti átalakulást követően ismét egységes állami irányítás alá kerültek a tűzoltóságok, így a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is. Napjainkban, az ország legnagyobb vármegyéjének székhelyén működő tűzoltó-parancsnokság tizenöt település, csaknem 212 ezer lakójának biztonságát szolgálja.

2023 októberétől a megnövekedett feladatokhoz igazodó, Külső-Szegedi úton újonnan épített modern laktanyából látják el a szolgálatot.

Kecskemét
Kecskemét
Az új laktanya (Fotó: Szőke Péter BM OKF)