A vörösiszap-katasztrófa évfordulójára

2020. október 02. 11:00

Tíz éve, 2010. október 4-én Ajka mellett hazánk eddigi legnagyobb ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája történt.

Katasztrófavédelem

2010. október 4-én Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája történt, amikor 12 óra után nem sokkal a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai timföldgyárához tartozó iszaptároló X. kazettájának gátja átszakadt.

A tizenhat méter magas tározó falában 50-60 méteres rés keletkezett, melyen keresztül közel egy millió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. (A vörösiszap a timföldgyártás melléktermékeként keletkező, toxikus fémvegyületeket tartalmazó, maró hatású, erősen lúgos anyag. Bő vízzel lemosva semlegesíthető.) 

A masszaszerű áradat a közeli Torna-patakba került, és a vegyi anyaggal keveredett árhullám felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozva elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit. A váratlanul érkező iszaptömeg 10 ember halálát okozta, közel 300 ember sérült meg, a katasztrófa következtében több száz embert kitelepítettek. A magyar kormánynak 38 milliárd forintba kerültek a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos védekezési, helyreállítási és újjáépítési munkálatok, ebből 21 milliárd forintot a környezeti elemek restaurációja emésztett fel. 

Katasztrófavédelem
Katasztrófavédelem
Katasztrófavédelem

 

Tekintse meg a vörösiszap-katasztrófáról készült virtuális kiállításunkat is!