Aquincumi víziorgona

1931-ben az Aquincumban található római kori tűzoltólaktanya pincéjéből egy az ókori leírásokban hydraként (víziorgona) megnevezett hangszernek a maradványai kerültek elő. A hangszert a fennmaradt latin nyelvű bronz ajándékozási tábla szerint 228-ban vásárolta Gaius Iulius Viatorinus, a tűzoltóegylet parancsnoka saját tűzoltói számára. A víziorgona működési elvét a Kr.e. 3. századi alexandriai föltalálóhoz, Ktésibioshoz szokás kötni, aki a ma használatos tűzoltófecskendő elődjét, a vízemelő szivattyút is megalkotta. Minárovics János, múzeumunk alapító igazgatója kb. 300 alkatrész és a víziorgonával foglalkozó, annak működését bemutató ókori források elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az aquincumi hangszer nem pusztán levegővel működő, ún. pneumatikus (légfújtatós) orgona volt (ahogy azt a korábbi rekonstrukciós kísérletek során állították), hanem az hydraként, tehát a levegő pumpálásával és a vízoszlop levegőre nehezedő nyomása által működtethető hangszerként azonosítható. Minárovics elképzelése szerint a hangszerben a víz szabályozza a sípok működtetéséhez szükséges levegő áramlását, méghozzá egy félgömb alakú szélharang/légüst (pnigeus) segítségével, tehát a levegő két oldalról történő folyamatos pumpálásával a hangszerben megfelelő víznyomás érhető el, és a sípok levegő segítségével (közel) egyenletes módon szólaltathatók meg. A múzeumunkban látható rekonstrukció Minárovics János koncepciója és tervei alapján készült, annak műszaki kivitelezésére a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra és Budavári Attila orgonaépítő mester részvételével 1996-ban került sor. A hangszer fújtatószerkezetét Lukács Tamás készítette és újította föl több alkalommal.

Zenekar orgonával egy római mozaikon

A víziorgona-rekonstrukció a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának állandó kiállításában