Hét halálos áldozattal járó paneltűz a fővárosi Csertő utcában

írta: Minárovics János

A fővárosi tűzoltóság történetében olyan mértékű pánikkal járó tűzeset, mint amilyen a Csertő utcai tízemeletes lakóépületben 1972. május 18-án pusztított, addig nem fordult elő. Mielőtt ennek ismertetésére rátérnénk, pergessük vissza az eseményeket és vizsgáljuk meg az előzményeket.

Budapest főváros gyors fejlődése azzal is járt, hogy egyre több új lakás építése vált szükségessé. A nagyarányú lakásépítési program végrehajtására házgyárakat hoztak létre és  az előregyártott elemekből egymás után építették  a  középmagas és magas házakból álló lakótelepeket. A tűzoltóság igyekezett lépést tartani a megelőző és mentő tűzvédelem terén egyaránt az új helyzettel. Már 1965-ben megalkották a BM TOP 5/1965. számú “Középmagas  és magasépületek tűzrendészeti előírásai” című ágazati szabványt. Ebben összefoglalták – a külföldi tapasztalatok figyelembevételével – azokat a tűzrendészeti és tűzvédelmi követelményeket, amelyeket fontos élet- és vagyonvédelmi szempontok megfontolása után, valamennyi ilyen új lakóháznál, felsőoktatási intézménynél, kórháznál, áruháznál és szállodánál az elhelyezéskor, tervezéskor, építéskor és üzemeltetéskor figyelembe kell venni. Mindenekelőtt azt határozták meg, hogy mit kell középmagas és mit magasépületnek tekinteni. E szabvány szerint középmagas épület az, melynek legfelső padlószintje 13,6 méternél magasabb, de legfeljebb 29 méter. Valamennyi előírására itt nem térhetünk ki, egyet azonban idézünk azért, mert annak megszegése a tűz tragikussá válásának egyik alapvető tényezője volt. A szabvány 9.1 pontja  szerint: “menekülési útvonalon a fal, födém, padló csak nem éghető anyagú burkolattal készíthető.”

A főváros XIV. kerületében, Zuglóban is  megkezdték az új lakótelepek kialakítását. 1967-től folyamatosan épült itt az úgynevezett Füredi úti lakótelep, amellyel a Kerepesi út – Őrs vezér téri lakótelephez kapcsolódva –új városnegyed alakult ki. 1966-1970 között itt évente átlag 1913 lakást építettek. Ugyanebben az időben Budapesten évente átlag 11 788 új lakást adtak át rendeltetésének. A XIV. kerületi Csertő utcában a hatvanas évek végén Larsen-Nielsen paneles rendszerű, középfolyosós, 10 emeletes (11 szintes) lakóházakat építettek. Mivel ezek legfelső hasznos lakószintje, az úgynevezett mértékadó magassága 29,2 méter, ezért a szabvány szerint  rá a magasépületekre vonatkozó előírások lettek volna az érvényesek.

A Budapesti Városépítési Tervező Vállalat azonban olyan eltérési engedélyt kapott, amely szerint legfeljebb +30 méter mértékadó magasságig a középmagas épületekre vonatkozó követelményeket alkalmazhatják. Tehát tűzrendészeti szempontból ezeket az épületeket középmagas épületekként kezelték. A 98,44 méter hosszú és 16,86  méter széles Larsen-Nielsen típusú  lakóházaknál szintenként körülbelül 1700 négyzetméter alapterülettel és összesen 51 800 légköbméter beépített térfogattal  számoltak. A háromszekciós elrendezésű, szekciónként 88, összesen tehát 264 lakásból álló épületnél két, egyenként 7,27 méter szélességű lépcsőházat alakítottak ki.  A 27,98 méter hosszú szekciókat A, B, C betűkkel  jelölték. A B, vagyis a középső rész lakói mindkét lépcsőházat használhatták, s a két lépcsőház 800 lakó közlekedését szolgálta. Mivel azonban csupán üvegezett ajtók nyíltak a lépcsőházakból a folyosókra, ezért sem füst, sem tűzálló elválasztásról nem beszélhetünk a menekülési útként is szolgáló folyosók és lépcsőházak között. (Az egyéb építési, illetve tervezési problémákra a tűzeset ismertetése során térünk ki).

Még annyit kell itt megemlíteni, hogy a Csertő utca 12-14. számú lakóház építését 1969. március 17-én kezdték meg és a lakók 1970 harmadik negyedében költöztek be. Az épületet a szomszédos lakóépülettől 56 méter széles sáv – ami közútból, autóparkolóból, zöldterületből tevődik össze – választja el. Ekkora tűztávolság alkalmas arra, hogy meggátolja az egyes épületek között a tűz átterjedését.

A tűz észrevétele

A tűzesetet megelőző napon (1972. május 17-én) a labdarúgás rajongói a magyar-román válogatott mérkőzést nézték televíziós készülékeiken. Ezt tették a Csertő utca 12-14. lakói is, akik ugyancsak a szerdai 3:1-es magyar győzelemmel végződött  meccsközvetítés befejezése után tértek nyugovóra. Éppenhogy elaludhattak, amikor nem sokkal éjfél után Horváth Lászlóné nyugdíjas – aki a “B” szektor VII. emelet 181. számú lakás lakója volt – furcsa ropogó zajra ébredt. Kilesett előszobaajtaja kémlelő ablakán és nem hitt a szemének! Azt látta ugyanis, hogy a szembe lévő lakás bejárati ajtaja mellett ég a villanyóra szekrénye. Az álom rögtön kiszállt a szeméből, agya lázasan dolgozott, mit is tegyen? Először a menekülésre gondolt, azután arra, hogy szomszédai – miközben lakásuk ajtaja már-már  tüzet fogott, a veszélyről mit sem tudva – az igazak álmát alusszák, fel kell  kelteni őket! Már nyomta is a 170. számú lakás csengőjét, hosszan, erélyesen csengetett, valaki kiszólt: “ki az?”, de ő ezt már nem hallotta, mert akkor már a másik szomszédját ébresztette.

Az elsőnek felcsengetett lakó, egy 42 éves gépkocsivezető, mivel kérdésre nem kapott választ, fölkelt, kinézett a folyosóra és azt látta, hogy a beépített szekrény lángolva ég. Egy nagy darab zsarátnok az ajtónyitásra beesett a szobájába, amit ő egyszerűen kirúgott a folyosóra. Gyorsan felkeltette a családját és kimenekültek a lépcsőházba. Ő és szomszédja, a 180-as lakás lakója, Kovács Tibor, akit ugyancsak Horváthné ébresztett fel, a többi lakót riasztották. Kovács Tibor jelezte először a tüzet, de előbb a Budapesti Rendőr-főkapitányságot értesítette, s csak azután a tűzoltóparancsnokság hírközpontját. A gépkocsivezető családja a nagy kapkodásban lakásuk ajtaját nyitva hagyta. Ezért oda a tűz akadálytalanul behatolt és a lakás teljesen kiégett.

A VII. emelet 168-as lakás lakója, egy 42 éves vasesztergályos is a gyanús ropogásra ébredt. Anélkül, hogy villanyt gyújtott volna, kinyitotta a bejárati ajtót és kinézve látta, hogy a beépített szekrények égnek, s a láng becsapott az előszobájába. Becsukta az ajtót, elzárta a gázt, majd vödörből az ajtót kezdte locsolni. Tette ezt mindaddig, amíg a tűzoltók meg nem érkeztek és segítségükkel el nem hagyták lakásukat. Horváthné és a lakók egy része időközben lementek az utcára, mert attól féltek, hogy a gázvezetéktől a ház felrobbanhat.

A VI., VII., VIII., IX . és X. emelet későn ébredő  lakói közül többen benn szorultak a lakásukban, ugyanis akkor már égtek, vagy erősen füstöltek a folyosók  beépített szekrényei, ezért  nem merték megkísérelni a menekülést a lépcsőház irányába. (A tűz másnapján mondta el Bálint Jánosné a menekülésük történetét az újságíróknak. Akkor férjéről és hatéves kislányukról csak annyit tudott, hogy kórházban vannak. Elmondta azt is, hogy amikor a füstre meg a dübörgő tűzre felébredtek, az ura csak annyit kiáltott: “meneküljünk!” és felkapva a gyermeket kirohant a lakásból a lángokon át. Ő úgy érezte akkor, hogy mindennek vége: “nem volt erőm utánuk menni”. Már az előszoba is lángolt, amikor az ablakon át kimentették a tűzoltók, fejezte be rövid visszaemlékezését).

A füst és a tűz köztudottan fölfelé terjed. Hogy ez ebben az esetben milyen gyorsan ment végbe, arra jellemző, amit Márkus Mihály 40 éves gépkocsivezető a X. emelet 256 számú lakás lakója, elmondott. Ő, aki “éber alvó” volt, éjfél után 10-15 perccel (tehát szinte egy időben azzal, hogy Horváthné a VII. emeleten a tüzet észlelte) arra ébredt, hogy különös zajokat és kiabálást hallott. Felesége is felkelt és azt mondta, hogy valami füstszagot érez. Márkus, amikor kinyitotta lakásuk előszoba ajtaját, a folyosón már olyan sűrű füstöt talált, amin nem tudott átlátni. Becsukta az ajtót, s vizes rongyokkal elszigetelte a hézagokat, hogy a füst ne tudjon behatolni a lakásba. Ezután vizet készített elő az esetleges oltáshoz, majd kinyitotta az ablakokat és lenézett az utcára. Felesége is ezt tette. Mindketten látták a közeledő első tűzoltó gépjárműfecskendő villogó kék lámpáját…

A tűz lefelé is terjedt. Arany Lajos, aki a VI. emelet 148. számú lakásban lakott “Segítség, tűz van!” kiáltásokra ébredt, visszaemlékezése szerint éjfél után öt perccel. Felsietett a VII. emeletre, ahol a folyosót már lángokban találta. Erre visszament a lakásába, hogy a tűzoltóknak telefonáljon. Ezután néhány lakótársa segítségével megpróbálkoztak a tűz oltásával. A tűz a VII. emeleti folyosó közepétől mindkét lépcsőház  irányába terjedt, de  akkor még a 171. számú lakás ajtajáig (ez volt a lépcsőházból belépve az egyik első lakás) nem jutott el, viszont a folyosó “C” szektor felőli végére a  lángok és a füst miatt már nem lehetett  átlátni. A folyosó szekrénysora mindkét oldalon és a linóleumból készült padlóborítás is égett. Mivel a tűz igen gyorsan terjedt, csak rövid ideig tudtak az oltással próbálkozók a VII. emeleten tartózkodni, ezért a VI. emeleten folytatták  az oltást tovább, mert a tűz közben oda is átterjedt. Ezeket tapasztalva Arany leszaladt az V. emeletre, riasztotta az ott lakókat.

Az óra éjfél után 14 percet mutatott, amikor a fővárosi tűzoltóság hírközpontjában csengeni kezdett a 05-ös telefon és az ügyeletes már is vette Kovács Tibor tűzjelzését, mely szerint a Füredi úti lakótelep 14-es épületében tűz van, lángokban áll az egész ház… Közvetlenül ezután többen is jelezték a tüzet. A hírközpont azonnal riasztott három gépjárműfecskendőt, egy gépezetes létrát és a tűzoltási csoportot. A tűzhöz legközelebb lévő XIV. kerületi tűzoltóság  riasztócsengője berregett fel leghamarább  és már vonult is  az 1-es számú fecskendő, de megérkezéséig  (0 óra 21 perc)  még így is  hat perc telt el az első tűzjelzés vételétől. Rá öt percen belül a másik három szer is a helyszínen volt.

Mi történt a tűz jelzése és az első tűzoltó egységek megérkezése közötti percekben? A mélyebben alvó lakók akkor ébredtek csak fel, amikor már égtek, illetve erősen füstöltek a folyosói szekrények és ott, ahol nyitva voltak a konyha- meg a fürdőszobaajtók, a szellőző berendezéseken át a lakások gyorsan megteltek füstgázokkal. Mindennek az lett a következménye, hogy a lakók közül számosan beszorultak a  lakásukba és az ablakokon át próbálkoztak a meneküléssel. A VII. emeleten laktak, közel a tűz fészkéhez, Balázsék. A fiatalasszony hétnapos csecsemőjével éppen hogy hazakerült. Szerencséjükre édesanyja, Pénzes Sándorné velük volt. Amikor felébredtek, már nem lehetett a tűz miatt kijutni a folyosóra. Balázs a fürdőszobából locsolta a bejárati ajtót, nehogy a tűz a folyosóról betörjön a lakásba. Tudták, hogy az újszülöttet nem lehet sokáig a fojtogató füst miatt a lakásban tartani. Mit tegyenek? A nagymama oldotta meg a kérdést, Béluskát a pólyával együtt bekötötte egy paplanhuzatba, felszabdalta a lepedőket, pokrócokat, az ágyhuzatokat és végül, amikor az így kialakított “mentőkötél” is rövidnek bizonyult (kétszer is vissza kellett húzni a gyermeket, mert a kötél nem ért a földig) még a függönyöket is összekötözte. Végtelenségnek tűnt az idő a nagymama és a fiatal pár számára, míg a lent állók végre elérték a kisbabát.

Tragikus menekülési kísérletek

A sűrű, tömény füst egyre inkább megtöltötte a VII. emelet fölötti lakásokat az épület mindkét oldalán. A X. emelet 252. számú lakásból az ablakon át összecsomózott lepedők segítségével próbált menekülni a Tóth család. Elsőként az asszony indult a veszélyes útra s megmenekült, mert a VIII. emeleten – az alattuk lévő lakás ablakán – az ott  lakók behúzták. Nem sokkal később a tűzoltók innen mentették ki őt is. 19 éves nevelt lánya és Tóth Gyula 43 éves gépkocsivezető lehet, hogy ugyanezen a módon kísérelték meg a menekülést, de az is lehet, hogy még mielőtt ereszkedni kezdtek volna, kizuhantak az ablakon, sőt ki is ugorhattak. Utólag eldönteni nem lehet, hogy hogyan játszódott le a tragédia, tény, hogy összetört, élettelen testüket az épület hátsó oldalán, a füvesített területen a tűzoltók találták meg, amikor a gépezetes tolólétrával oda érkeztek.

A tűz eloltása után Tóthék lakásában a kisebbik szobát csaknem sértetlen állapotban találták. Nyilvánvaló, ha ott maradnak, akkor a tűzoltók őket is megmenthették volna. A IX. emeleten a 217-es lakásban lakott Marek Gáborné. A folyosón keresztül ő sem mert menekülni. Az ablakon kinézve, a VIII. emeletről áradó füsttől minden valószínűség szerint annyira megrémülhetett, hogy kiugrott a mélységbe, bár akkor, amikor lakását a tűz közvetlenül még nem veszélyeztette. Súlyos sérülésekkel már a tűzoltóság megérkezése előtt kórházba szállították.

Az elsőként helyszínre érkezett tűzoltófecskendő parancsnoka látta, hogy az épület középső részén a VII., IX. és X. emeleten lévő lakások égnek, egyes lakások ablakán sűrű füst tódul ki és néhány lakásból  a lakók segítségért integetnek. Az épületből kimenekültek és a szomszédos házak lakói ellepték a ház környékét, többen sikoltozva, kiabálva rohangáltak, a lakásokba szorult és kimenekült lakók körében egyaránt rendkívül nagy pánik uralkodott. A parancsnok a gépjárműfecskendőt az épület “A” részének sarkánál lévő tűzcsapra állította  és alapvezetéket szereltetett a “B” épületrész II. lépcsőházán át a VII. emeletre. A gépezetes tolólétrát a “B” szekció középvonalához állíttatta és azzal a veszélyeztetettség sorrendjében megkezdték a lakók mentését. Kustán Sándor tűzoltó főtörzsőrmester tizennégy embert mentett ki és vitt le  a tűzzel körülzártak közül. Az épület körül végzett külső felderítés alapján (az épület hátsó részén is meg kellett állapítani a helyzetet) a parancsnok rádión további tűzoltó erőket (6 fecskendőt, 2 gépezetes tolólétrát, áramfejlesztő és tömlőszállító gépjárművet) kért a helyszínre. Ezeket a hírközpont 0 óra 25 perckor riasztotta és 0 óra 38-47 perc között ezek a tűzoltó erők is a helyszínen voltak.

Eközben a tömegből többen arra biztatták az ablakokból kétségbeesetten segítségért kiáltozókat, hogy ha nem akarnak bennégni, ugorjanak le! Mások a tűzoltókat akarták irányítani, honnan kezdjék a mentést, megint mások ugróponyvákat sürgettek… Egy perc múlva (0 óra 26-kor) érkezett meg a tűzoltási csoport és felderítés után – a bonyolult helyzetre való tekintettel – átvette a tűzoltás vezetését. A felderítés végrehajtásával egyidejűleg az elsőnek kiérkezett és a VII. emeletre alapvezetéket szerelő tűzoltókkal a VII. emeleti folyosóra támadó, a hatodikra védő sugarat szereltetett a tűzoltási csoport vezetője, majd a  2. gépjárműfecskendő  beosztottjait oxigénes önmentő készülékekkel felszerelve a VII., IX. és X. emeletre küldte az ott rekedt lakók kimentésére. 0 óra 35-kor további négy fecskendőt és még egy gépezetes tolólétrát kért a helyszínre a megosztottan jelentkező feladatok gyorsabb, biztonságosabb végrehajtása érdekében. Közben a 3. fecskendő tűzoltóival sugarat szereltetett a VIII. emelet folyosójára. Meggyőződött a gázvezeték főelzárójának lezárásáról. Háttérparancsnokát arra utasította, hogy a beérkező erőkkel a másik lépcsőházon át az V. és a VII. emeletre, illetve a II. lépcsőház VII. és VIII. emeletére egy alapvezetéket szereltessen, továbbá, hogy a kiérkező 2. és 3. tolólétrát az épület hátsó frontján állíttassa fel és a  veszélyeztetettség sorrendjében kezdjék meg a lakók mentését. Ugyanakkor intézkedett a mentők kirendeléséről is.

Már ebből a – korántsem teljes – felsorolásból is látható, hogy mennyire szerteágazó és felelősségteljes feladatok hárultak a tűzoltási csoportra és valamennyi bevetésre került tűzoltóra. A csoport vezetője felderítés közben egy már ájult kisleányt és egy férfit mentett ki végzetessé válható helyzetéből. A 4. fecskendő tűzoltóit a X. emeleti folyosó és lakások  tüzének  oltására irányította, a 6. fecskendőre beosztottakkal pedig a VIII. és IX. emeletről a beszorult lakókat mentette ki. Az életmentést végzők a lépcsőházakon át 120 személyt mentettek meg, közülük a rohamszer parancsnoka hetedmagával negyven lakót mentett ki. Nagyrészük a tűzoltók felszólítására valamilyen ruhadarabot szorított az arca elé és a tűzoltókat követve jutott ki végül a szabadba. Néhány idősebb asszonyt ölbe vittek le. A mentés gyors végrehajtása érdekében csak az V. emeletig vitték, illetve vezették le a lakókat. A füstmérgezést  szenvedetteket és a sérülteket a mentők vették gondozásba, akiknek 0 óra 30-kor a rohamkocsiját és két mentőautóját riasztották a helyszínre.

Az életmentési feladatokat oxigénes légzőkészülékben az égő folyosókon keresztül a tűzoltással egyidejűleg, sugarak védelme alatt hajtották végre. A tűzoltók közben újabb és újabb sugarakat szereltek (például a 7. fecskendő parancsnoka vezetésével – a tűzoltási csoport utasítására – a 4. és az 5., valamint a  saját fecskendője beosztottjaival a VII. és VIII. emeletre megosztva hat sugarat  szerelt a tűzoltáshoz, a 8. szer emberei a VIII. emeleten végezték egy sugárral a tűz oltását. Ugyanezt tették a 9. gépjárműfecskendő beosztottjai is, míg a X. emeleten a  3. fecskendőre beosztott tűzoltók avatkoztak be az oltásba) és végül 15 “E” sugárral fél kettőre a  tüzet körülhatárolták végrehajtották és megkezdték a végleges oltási munkákat.

A gyors tűzterjedés okai

A Laesen-Nielsen típusú dán házgyári panelekből úgy építették meg a Csertő utcai lakóházat, hogy emeletszintenként és szektoronként egyaránt jobbról és balról 4-4 lakás nyílott a 30 méter hosszú középfolyosóról. A középfolyosók szélessége eredetileg 2 méter, ámde végig mindkét oldalfalán 40 cm mély szekrénysort képeztek ki, s így csak 1.2 méter széles, szűk út állt a lakók rendelkezésére közlekedési, illetve menekülési út gyanánt. A szekrényekben műanyag, alumínium stb. alapanyagú víz, fűtés, szellőzés céljára szolgáló, továbbá villany- és gázvezetékek stb. voltak. Maguk a szekrények puhafa keretre ragasztott préselt papírlapokból és festett bútorlapokból készültek a teljes folyosóhossz mindkét oldalán és összefüggő falborítást képeztek. Ezekben a “szerelő szekrények”-ben több lakó nagy mennyiségű, könnyen gyúló anyagot is tárolt.

Hét halálos áldozattal járó paneltűz a fővárosi Csertő utcában

A lakások bejárati ajtói, amelyek ugyancsak éghető anyagból készültek, a falborítást képező szekrénysorba voltak beépítve. A kétszobás lakások elrendezése olyan volt, hogy a bejárati ajtók egy-egy kis előtérbe nyíltak, ahonnét szembe a szobába, jobbra a konyhába, balra pedig a fürdőszobába nyílt ajtó. A szobák ablakai az utcára néztek. A folyosó padozata linóleum borítású volt. Mindezt tetézte, hogy a közművezetékek vízszintes elválasztás nélküliek voltak. Az éghető anyagok, a műanyagok égése során felszabadult nagy hőmennyiség, a fejlődő mérgező égéstermékek és füstgázok együttes hatása idézte elő a lakók részére a közvetlen életveszélyes helyzetet. A tűz gyors terjedésére tehát az építési mód ad magyarázatot, mert az egyes szekciók, valamint az emeletek függőleges és vízszintes elválasztása hiányzott, viszont a nagy mennyiségű beépített, könnyen gyúló és éghető anyag a tűz terjedését mindenben elősegítette. A létesítmény tervezője, kivitelezője és beruházója egyaránt mulasztást követett el, mert az ide vonatkozó, érvényes előírásokat figyelmen kívül hagyták.

A tűz végleges eloltása érdekében a 12-es és 13-as gépjárműfecskendők felváltották az 1-es  szer embereit és a  sugarakat légzőkészülékben átvették (a nagy hőterhelés miatt ezek a sugárvezetők ekkorra már erejük fogytán voltak) és befejezték a VII. emeleten a még égő lakások oltását, majd egyik sugarukkal  ugyanezt tették a IX. emeleten is. Éppen 1 óra volt, amikor a VI. emeleten meggátolták a tűz lehúzódását az alsóbb szintekre és  a VII., valamint a X. emeleten az oltás már mindenütt az egyes lakásokon belül folyt. A lakásról lakásra haladó egységek arra is utasítást kaptak, hogy gondosan vizsgálják át a rejtettebb helyeket az esetleg beszorult, vagy félelmükben elbújt személyek kimentése érdekében. Tűzoltás közben a IX. emelet 228-as lakásában holtan találtak egy 36 éves  ápolónőt és 5 éves kislányát, a X. emelet 242-es lakásában pedig  egy 43 éves  maróst. Ők hárman füstmérgezés miatt vesztették el életüket. Amikor a 3-as gépezetes tolólétrával az épület zöldsáv felőli oldalán (itt a süppedős, puha talaj a létra felállítását nagyon megnehezítette) befejezték az életmentést, – ennek során 11 embert mentettek meg – megszerelték a létra sugarát és azzal a X. emeleti lakások  égését hatásosan küzdötték le. A tűz eloltása 1 óra 47 perckor befejeződött. Az utómunkálatok (visszaszerelés, takarítás stb.) 4 óra 20 perckor értek véget. Említésre méltó körülmény az  is, hogy a vízkárok csökkentése érdekében a végleges oltás során ott, ahol az lehetséges volt, ködsugarat alkalmaztak, illetve kézben vihető puttonyfecskendőket használtak. Miután az egységek visszatértek laktanyáikba, a helyszínen csak a felügyeleti szolgálatra kijelöltek maradtak, akik 18-án 17 óráig látták el ezt a szolgálatot.

A tűz kiterjedt a “B” épületrész VI – X. emeleteire, ahol közvetlenül veszélyeztetett 40 lakást és mintegy 150 lakót. Az anyagi kárt 9 millió Ft-ra becsülték. A tűz következtében heten haltak meg (öten a helyszínen, ketten pedig később a kórházban), 39 lakót és két tűzoltót a mentők különféle sérülésekkel kórházba szállítottak. A tűzoltók az égő lakásokból és a veszélyeztetett emeletekről 145 lakót mentettek ki. A tűz eloltásában 118 tűzoltó tizenhárom gépjárműfecskendővel és hét különleges szerrel vett részt. A tüzet a VIII. emeleti árammérőóra vezetékének hibája okozta.

A tűz másnapján

A tűzeset hírére megmozdult egész Zugló. A gyárakból munka után markos férfiak érkeztek a helyszínre és felajánlották segítségüket. A telefongyár és a filmgyár konyhája ebédet, a kenyérgyár friss kenyeret küldött. Negyven teherautó költöztette a lakókat egy közeli, éppen elkészült új épületbe, ahol ideiglenes otthont teremtettek a Csertő utca 12-14. negyven családjának. Az Állami Biztosító a súlyos tűzkárt szenvedetteknek gyorssegélyt fizetett ki (a 32 károsult család közül 27-nek volt háztartási biztosítása). Estére minden megrongálódott lakás tulajdonosa új otthonban hajthatta álomra a fejét.

A helytállásért

A fővárosi tanács elnöke, Szépvölgyi Zoltán, május 22-én kelt levelében, amit a tűzoltóság budapesti parancsnokának küldött, elismerését és köszönetét fejezte ki a Fővárosi  Tanács végrehajtó bizottsága nevében a tűzoltásban részt vevő és segítséget nyújtó tűzoltóknak. Többek között ezt írta:

“A tűzoltó egységek tagjai és vezetői hősies helytállással és  magas fokú hivatástudattal – önmagukat sem kímélve – végezték feladatukat a veszélyben lévő emberek és anyagi eszközök megmentéséért. Eredményes munkájukkal megakadályozták a tűz továbbterjedését, emberi életeket, nagy értékű anyagi eszközöket és vagyontárgyakat mentettek meg.  Biztosak vagyunk abban, hogy a jövőben is hasonló felelősséggel, hivatástudattal és eredményességgel fogják végezni nagy fontosságú munkájukat…”

Négy héttel a tűz után maga a tanácselnök adta át azokat a kitüntetéseket, dicséreteket és jutalmakat, amelyeket derekas helytállásukkal Budapest tűzoltói kiérdemeltek. Életmentő emlékérmet kapott többek között Kustán Sándor tűzoltó főtörzsőrmester, létrakezelő, dicséretben és jutalomban részesült Durai Ferenc tűzoltó főhadnagy, aki azon az éjszakán a tűzoltási csoportot vezette és sorolhatnánk tovább…

Minden elismerésnél jobban esett a tűzoltóknak az a néhány köszönő szó, amit Medveczky László, a Népszabadság újságírója tolmácsolt a tűz másnapján Bognár Józsefné kérésére. Bognárné egyedül volt otthon a tűz éjszakáján nyolcadik emeleti lakásában, férje éppen dolgozott. “Nagy kérésem van, fiatalember” – mondta síró hangon a batyuba kötött holmikon ülve az újságírónak – “nem tudom, hogy hívják azt a derék tűzoltót, aki levitt a létrán, de valahogy tudassa vele, kívánom, hogy az Isten áldja meg érte… Megteszi ezt nekem?” Természetesen, válaszolta az újságíró és a lap pénteki számának olvasói – köztük az a tűzoltó is, aki Bognárnét megmentette – jóllehet csak azt tette, amit tűzoltó szíve diktált – jóleső érzéssel nyugtázta a köszönő szavakat.