Tűzoltótárlat a bonyhádi művelődési központban

2024. május 09. 14:02

Május 17-ig tekinthető meg a bonyhádi önkéntes tűzoltók által berendezett tárlat Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ kiállítótermében.

A Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, amelynek tiszteletére egy tűzoltó tárlattal fogadják az érdeklődőket. A kiállítást május 4-én Szent Flórián ünnepén Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója nyitotta meg. „A múltunk emlékezete nélkül jövőnk sem lehet” – hangzottak el a gondolatok a jubileumi állománygyűlésen.

Május 4-ei megnyitó
Május 4-ei megnyitó

A tűzoltók legszebb ünnepének napja óta több mint 250 diák látogatott el az impozáns kiállításra, ahol a bonyhádi önkéntesek lelkesen kalauzolják az érdeklődőket. Gróf Széchenyi Ödön életén és munkásságán felül a gyűjteményben a hivatás- és technikatörténeti értékek mellett a bonyhádi önkéntesek 150 éves múltjába is betekintést nyerhetünk. A teremben felhalmozott értékek a jelenkor számára, kiemelten a fiatal generációra fókuszálva mutatják be a tűzoltó hivatást, ezzel lokálisan hozzájárulva a tudomány, az oktatás és a közművelődés fejlődéséhez.

Miklós Roland, az egyesület elnöke
Miklós Roland, az egyesület elnöke

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton fejezi ki gratulációját a kezdeményezéshez és bízik abban, hogy a tárlat zárásáig még számos csoporttal találkoznak majd a bonyhádi önkéntesek.

Fotó: Megnyitó - Ruip Gergő, Tárlatvezetés - Bonyhádi ÖTE

Forrás: https://tolna.katasztrofavedelem.hu/25576/hirek/283124/tuzolto-tarlat-a-bonyhadi-muvelodes-kozpontban

Galéria: 

https://tolna.katasztrofavedelem.hu/25576/hirek/283124/tuzolto-tarlat-a-bonyhadi-muvelodes-kozpontban#lg=160814&slide=0

https://tolna.katasztrofavedelem.hu/25576/hirek/283124/tuzolto-tarlat-a-bonyhadi-muvelodes-kozpontban#lg=160813&slide=0