Kárvallottak

2020. július 29.

Feszty Árpád sokáig elveszettnek hitt festménye állandó kiállításunk egyik legérdekesebb darabja. Egy tűzvészben elpusztult falu hajléktalanná vált lakosait örökíti meg.

867104

A festmény egy tűzvész következtében elpusztult falu hajléktalanná vált lakosait ábrázolja. A téli tájban tompa fájdalomba merült alakok, a házakból kimenekített néhány bútordarab, rongyok, a háttérben a kormos falak, füstölgő gerendák láthatók. Az alkotás komor hangulatát a háttér tájképi elemei csak tovább fokozzák: a téli erdő csupasz fái mögött a Kereszt-hegy lejtői sejlenek fel a ködben, csúcsa felett ólmos, szürke felleggel.

A kép azt a korszakot idézi fel, amikor a falvak jó részében még nem volt önkéntes tűzoltóság, a tűzkárosultak pedig biztosítás híján mindenüket elveszthették. Feszty Árpádot az 1882-es hetényi tűzvész után szerzett személyes élményei ihlették, amiről novellát is írt – az írás „Az én parasztjaim” című novelláskötetében jelent meg 1897-ben. Álljon itt a műből egy rövid részlet:

„A szél erősbül, harcra kél a lánggal, tépi, rázza vadul birkózik a két elem; velök szemben tétlen az ember, a gyermek gigászok küzdelme közt… És az őrült háborúban elpusztult a csöndes kis falu… Tépett, füstös alakok járnak föl és alá; ami könnye volt embernek, asszonynak, azt már mind kisírta. Annál keservesebb, hogy nincs, amivel enyhítsen magán… Mint sűrű köd lepi el a falut a lecsapódott füst, csípve a szemet, fojtva a torkot, ránehezedik fullasztó szagával a mellre, hogy akinek szíve meg nem indul, még annak is fájjon. Az egyik ház előtt – nem is ház már, csak füstös falak – kopott ládán ült egy öregember, födetlen fővel, kalapja benn égett, ősz hajával a szél gúnyolódott, kopott a ruhája, mint minden öregé, ha szegény…”

A sokáig elveszettnek hitt festmény 1971-ben került elő, amit a BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága vásárolt meg a Tűzoltó Múzeumnak. Jelenleg a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma állandó kiállításának becses darabja.