Tűzoltó Skanzen nyílt a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság udvarán

2020. szeptember 22. 11:44

A Tűzoltó Skanzen a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának látványraktára, amely az elmúlt időszak legnagyobb katasztrófavédelmi muzeológiai beruházása.

Az újpesti tűzoltólaktanya udvarán nyílt meg pénteken délelőtt a Tűzoltó Skanzen, amelyben kilenc olyan tűzoltó gépjármű látható, amely egytől egyig magyar gyártású, az idén 150 éves hazai tűzoltóság történetének meghatározó járművei. Tűzcsapokkal és tűzoltó tömlőkkel elkerített járdán sétálhatjuk be a területet, ahol megcsodálható egy 1910-ben gyártott, lóvontatású gőzfecskendő, egy 1928-as Rába-Magirus létrás tűzoltó gépjármű, egy MÁVAG-1000-es fecskendő 1949-ből, ötvenes évekbeli Csepel gépjárműfecskendők, Ikarus gépjárműfecskendő és a legendás TÜ-11-es gépjárműfecskendő is.

A kiállítás interaktív, hiszen a gépjárműveket nem csak kívülről lehet megnézni, minden kiállított autóba be lehet ülni, a kezelőszerveket használni is lehet, valamint a tűzoltó felszereléseket is ki lehet próbálni.  A legkisebb gyerekekre is gondoltak a skanzen kialakításakor, ugyanis egy tűzoltó tömlőkkel díszített labirintust is végigjárhatnak az apróságok.

Az Újpesti Tűzoltó Skanzent a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, Czigler László, IV. kerület Újpest alpolgármestere, Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelmi Központi Múzeum igazgatója és Béres Ferenc tűzoltó alezredes, a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka avatta fel. A térzenét a Katasztrófavédelem Központi Zenekara biztosította.

Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok beszédében kiemelte, hogy a skanzenben látható tűzoltó járművek mind magyar gyártásúak, amelyek a hazai hivatásos tűzoltóság idén 150 éves történetében a magyar tűzoltókat szolgálták. A kiállítás sikerét garantálhatja, hogy az egyik legnépszerűbb ajándék a gyermekeknek egy modell tűzoltóautó, aminek az apukák is épp úgy örülnek. A skanzen létrehozása a hagyományőrzés jegyében történt, amely a tűzoltó hivatás szerves része, és egyúttal egy jó lehetőség arra, hogy a lakossággal a meglévő kapcsolat még szorosabbá váljon. 

A tábornok végezetül megköszönte IV. kerület Újpest Önkormányzata nagy értékű támogatását, Dr. Berki Imre múzeumigazgató személyes szakmai segítségét és Béres Ferenc tűzoltóparancsnok és a parancsnokság állományának lelkes munkáját, amelyek nélkül a szabadtéri múzeum nem jöhetett volna létre. 

Czigler László alpolgármester köszöntőjében kitért arra, hogy az önkormányzat örömmel támogatta a skanzen kialakítását. Egyúttal megköszönte a kerületi tűzoltók áldozatos munkáját.

Dr. Berki Imre múzeumigazgató hangsúlyozta, hogy a katasztrófavédelem két évtizedes történetében ez a legnagyobb muzeológiai beruházás. Emlékeztetett rá, hogy a tűzoltómúzeum 1948-ban szintén ebből a laktanyából nőtte ki magát, és ezzel a látványraktárral szimbolikusan hazatért a múzeum.

Az ünnepélyes megnyitót követően Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, az FKI igazgatója az Újpesti Tűzoltó Skanzen kialakításában vállalt kiemelkedő tevékenységért emléklapokat és elismerő okleveleket adott át. 

A rendezvényen részt vettek a Rendőrmúzeum, a Börtönmúzeum, a Kresz Géza Mentőmúzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Pénzügyőr és - Adózástörténeti  múzeum vezetői, képviselői, illetve Újpest Önkormányzata és a szakmai szervezetek vezetői, képviselői.

A rendezvény a járványügyi megelőző intézkedések maradéktalan betartásával került lebonyolításra.

A tűzoltó Skanzen az alábbi címen látogatható: 

1046 Budapest, Szent László tér 1. (IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság udvara). Kérjük a látogatókat, hogy minden esetben előzetesen egyeztessenek időpontot a 06 70 334 81 35-ös telefonszámon, vagy a 

ghmbygbfxnamra@tznvy.pbz

 e-mail címen. 

Szöveg: Forrás: FKI

Fotó: Molnár Máté - KOK

Katasztrófavédelem