A világ egyetlen római kori víziorgonája


A világ egyetlen római korból fennmaradt víziorgonájának maradványait Nagy Lajos archeológus (1897-1946) tárta fel.

Óbudán, az Aquincumi Múzeumtól délre, az Elektromos Művek transzformátorháza alapjainak kiásásakor a munkások az egykori tűzoltószékház romjai között egy beomlott római-kori pincére bukkantak.
Ennek kő és törmelék halmaza alatt találták meg az összetört bronz sípokat és az orgona alkatrészeket. Megtalálták az ajándékozás tényét megörökítő bronz táblácskát is, aminek szövegéből kitűnt, hogy a hangszert i. sz.228-ban ajándékozta az aquincumi tűzoltótestületnek parancsnokuk Gaius Iulius Viatorinus.
 
Az orgona, akkor zuhanhatott a tűzoltószékház pincéjébe, amikor i.sz. 250 körül egy ostrom során maga a székház is leégett. Mivel a tűzvész után a pincét nem takarították ki, betemetődve megmaradtak az orgona darabjai. 1932 májusában rendezett nemzetközi orgonakongresszuson Geyer József franciául tartott előadást az aquincumi orgonáról. A működőképes, megszólaltatható víziorgona a pécsi Orgonaépítő Manufaktúra vezetője, Budavári Attila orgonaépítő rekonstrukciója alapján készült 1996-ban.