Hírek


Filmklub
2018. február 02. 08:28
Januári Filmklub

Folytatódott az időutazás a tűzoltó készülék gyártás történetében

A szeptemberi Filmklub folytatásaként Kovács Sándor magángyűjtő most a hazai gyártású és a vezérképviseletek útján forgalmazott tűzoltó készülékekkel ismertette meg a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának lelkes törzsközönségét.

A Magyar Minimax Rt., a Ligeti és Bíró vagy a Hirmann Ferenc Fémárugyár csodás készülékeinek megismerésével óhatatlanul felidéztük a 20-as, 30-as és 40-es évek történelmi hátterét is. A színvonalas előadás során vitathatatlanul átjárta a hallgató közönséget az a fajta szellemiség, amit Sándor sugárzott a legbecsesebb gyűjteményi darabjainak testközeli bemutatásával.

A vízzel, vegyi- vízzel, habbal, porral és gázzal oltó tűzoltó készülék típusok interaktív megjelenítésével gyorsan röpült az idő. Nagy volt az érdeklődés a Gosztonyi és Társa vezérképviselet által forgalmazott „Antifyre pisztolyos” porral oltó, a Szalay és Társa által forgalmazott „Rá-rá szóró vödör”, mint egyéb tűzoltó készülékek, eszközök bemutatásakor is.

A több mint egy órás előadás után a figyelem nem lankadt. A véget nem érő kérdések megválaszolása során szerezhettünk további információt arról, hogyan került gyűjtőnk féltve őrzött kincsei közé a Magyar Fém- és Lámpaárugyár egyik kúp alakú Optimus darabja, valamint jogos felvetésként merült fel, hogy miért nem ragad pennát és ír könyvet a készülékek gyűjtése során szerzett páratlan tudásáról, tapasztalatairól.

Az úgymond baráti beszélgetés zárásaként elmondható és örömteli számunkra, hogy a Filmklub iránti érdeklődés továbbra sem csökken, ebben reménykedik a program új szervezője Tóth-Baja Adrienn is, aki ez alkalommal mutatkozott be a résztvevőknek.

Az előadássorozat februári befejezéseként Sándor a jövő szinte futurisztikus tűzoltó készülékeit fogja ismertetni számunkra.

Reméljük, hogy a továbbiakban is számíthatunk az eddigi lelkes hallgatóságunkra és feltűnnek majd- kifejezetten az adott téma iránt érdeklődő- újabb és újabb arcok.

Várunk mindenkit tisztelettel további programjainkra!

Vissza